Kicsit hanyagoltam a naplóírást, de mentségemre szóljon, teljes kimerültség van mostanság. Kerala után pár nappal Geri is hazament, 3-an csajok maradtunk, és mi ugyebár nem rohanunk sehová, ráérünk utazgatni... azóta egy hétvégét töltöttünk Chennai-on kívül, Sri Lankán :) De ez másik sztory.
Kezd kialakulni a rend. 8-9 körül kelünk, itthon reggelizünk, jön értünk Rozmár, fél 12-től este 8-ig dolgozunk, irány haza, mosás, olvasás, netezés, filmnézés. Hétvégente: vagy shopping körút van, vagy valami helyi nevezetességet nézünk meg, vagy szimplán pihenünk.
Voltunk katolikus templomban, ahol Szent Tamás lábnyomát őrzik, és ittunk a szent vízből. Megnéztünk egy hindu nagytemplomot is, ahol lecsapott ránk egy öreg bácsi, és rögtön el is döntötte, hogy akkor ő visz körbe minket. Szakadt és koszos ruhája volt, kilenc lábujja és "dizájnos" napszemüvege. ' Állj ide, nem, ne oda, mondom gyere ide! Jó, most meg oda állj, innen csinálok képet rólatok! Gyere ide, fogd meg ezt a fát, és úgy csinálok képet... Hol a harmadik? Gyere ide, mondom állj ide, ne oda, gyere ide most...'
Az idegenvezetés része volt, hogy megáldott minket, és mi is kaptunk piros foltot, meg hamucsíkot a homlokunkra. Ő meg cserébe szép kis summát...(Kevésbé lett szimpatikus mikor a végénb beközölte hogy mennyit akar.) Megnéztük a Gandhi parkot, és elmentünk Mamallapuramba, Chennaitól nem messze egy vidám kis falu, tele bazárral meg túristával. Zsákmány: jópár elefántos táska, ezüst gyűrűk, kézzel készített, ránk igazított bőrszandálok és néhány szuvenír.
Egyik este a helyi vezetőség elvitt minket vacsorázni az egyik sokcsillagos hotel éttermébe, megmutatni az igazi helyi menüt. Kicsit izgultunk, hogy milyen is lesz ez az este, 9-10 manager meg mi. Hát nem kellett volna. Amint ez a 10 pasi összekerült fesztelen környezetben, olyanok lettek, mint a gyerekek. Ugratták egymást, viccelődtek és megállás nélkül szakadtak a nevetéstől. Néha teljesen megfeledkeztek arról, hogy mi nem értjük a helyi nyelvet, de ez cseppet sem volt zavaró, elég vicces volt őket így is látni.
Ami még mindenképp említésre méltó: az esküvők, eddig ketten hívtak meg minket. Itt teljesen normális, hogy szinte minden ismerősödet, azok családját, és még a barátaikat is elhívod. Az esemény maga két részből áll. Az első nap estéjén van a 'reception', amikor is a pár, egész idő alatt, tetőtől talpig harci díszben áll egy emelvényen és fogadja a gratulációkat. Miután sorban álltál, gratuláltál, átadtad az ajándékot és fényképezkedtél a párral, mehetsz a másik terembe, ahol hosszú asztaloknál folyik a tömegétkeztetés, banánleveleken. Ha végeztél, mert gyorsnak kell lenni, hiszen várnak a helyedre, mehetsz is haza.
Másnap kora reggel kezdődik maga az esküvő, ami reggel 5-től kb 10-ig tart, de elég ha csak 9 körül mész, az utolsó 1 óra a lényegi rész. Ott már ki kell öltözni kicsit, ajándék helyett borítékkal gratulálni, és természetesen megint mehetsz enni a hatalmas ebédlőbe. Általában az emberek csak az egyik eseményre mennek el, az is elég. Egy szerényebb esküvőn 200-300-an vesznek részt, az átlag vendégszám 500-1 000 fő, de van olyan esküvő is, ahová 10 000-en mennek el. Azt persze mondanom sem kell, hogy a szertartás maga teljesen más, de nem igazán tudom leírni miképp zajlik, egy kukkot sem értettem, elvégre szanszkritül volt. Mindenféle füstölővel hadonásztak, meg mantrákat mormoltak, hajlongtak és láncokat pakoltak egymás nyakába...
Most is pihis-esküvős-shoppingolós hétvége van, és éppen félidő, mert október 15-én megyünk hazaaaaaaa!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.