HTML

Chennai Curry

Zsófi goes to India

Friss topikok

Iratkozz fel!

2010.07.26. 08:27

Hétköznapi meló

A múlthét viszonylag gyorsan eltelt az irodában. Hiába próbálunk egyszerre fókuszálni a régi ügyeinkre és az új csapatra, képtelenség struktúráltan dolgozni. Ezer kérdés, meetingek, néha nyelvi nehézségek és Kevin. Ugyanis múlt kedden megérkezett a „Nagy Fehér Főnök” a PC-be és ez errefelé nagy esemény. Kedden volt a szokásos másfél órás szessön, életemben először majdnem végig értettem, amit mond (az angol akcentus sem egyszerűbb az indiai-nál). Emi a felénél megkérdezte, nem osonunk-e vissza a helyünkre, hogy addig melózhassunk nyugodtan, amíg az egész helyi osztag szájtátva figyel… hááát: 100 indiai – 3 fehér lány, 2en kiosonni… esélytelen.

Szerdán „ünneplőben” kellett jönni, mert egész napos heppöning volt. Az új buyerek kaptak egy félnapos „Nokia” kiképzést a sokcsillagos Shelton Hotelben, ahol Tamás és Kevin is laktak. Addig mi pihenhettünk. Majd utána jött az, amit sokáig nem felejtek el: ünnepség Kevin tiszteletére. Ezen a parádén már a teljes indiai PC részt vett, az 5 európai (3-an csajok, Tamás és Kevin) díszvendéggel, tehát első sor. Kevin próbált minket felkészíteni és ajánlgatta a rövideket, de hát csak nem lehet olyan durva… Amíg vártuk, hogy elkezdődjön, dumálgattunk a helyi srácokkal és megtanítottak pár szót: Szia: Vanakam, Köszi: Nándri, Let’s go: Va Polam. Tuti nem így írják, de így kell kimondani, Tamil nyelven. Nagyon jóarcok az itteni kollegák.
 
Elképesztő volt az egész. Aki akart, jelentkezhetet egy műsorszámmal és előadhatta. Voltak együttes éneklések, tánc formációk, szentének kántálás, magántánc, és valamiféle játékok. Volt egy srác, aki egymagában összefoglalta és előadta azokat a Bollywood-i videóklippeket, amik a Youtubon olyan népszerűek. A legdurvább a helyi főfőnök magánszáma volt: Srini szintetizátoron játszott "népdalokat", szigorúan egykézzel vagy 20 percen át, mindenféle aláfestő zenére… és bírd ki röhögés nélkül. Tünemény egy ember, de ez nagyon durva volt. Videókat küldöm majd.
 
Persze minket is bevontak, Tamás indiai szavakat tanult, Kevin kareokizott nekem meg mindenféle kérdésre kellett válaszolni mindenki előtt: mi a kedvenc édességem, mitől félek, stb. Meg, hogy mi a kedvenc helyi kajám, és a „Dosa” válasszal meg a 3 megtanult kifejezéssel nagy sikert arattam. A „Dosa” hatalmas palacsintaszerű tészta rizslisztből, helyi paprikáskrumpli szerű cuccal töltve, csíp rendesen, reggelire eszik. Lényeg, hogy nem égtem, sőt, örültek, hogy kezdünk beolvadni.
 
Később jött az evés, ivás, diskurálás. Nagyon-nagyon kedvesek azok a buyerek, akik Emivel meg velem dolgoznak. Mindenre kíváncsiak, mindenben segítenek. Kérdezte az egyik, milyen cigit szoktam szívni, másnapra hozott nekem 2 doboz mentolos, hosszú cigit. Szinte megtisztelve érzik magukat, hogy mi ezt az egész utat kalandnak és lehetőségnek fogjuk fel, és tényleg szeretnének tenni azért, hogy mi jól érezzük magunkat. Tanácsokat adnak, hasznos infókkal látnak el.
 
Csütörtökön egyetlen meeting alatt sikerült átstruktúrálni az  IT csapatot, talán így már rendben leszünk. Egész nap meetingek, tréningek voltak. Aztán meg Kevin elvitt minket pihenni egy kicsit, vacsorázni, beszélgetni. Pénteken pedig utaztunk: GOA-ra, csakúgy. Geri, Tamás, Zsófi, Emi meg én. Hihetetlen hétvége volt, nem is akarom egyedül elmesélni, csak meg kell várni Gerit, amíg visszaér Chennaiba… na ez is vicces sztori ismét :)
Zsoffi

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://chennaicurry.blog.hu/api/trackback/id/tr642176449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anarchist Cyclist Pirat Panda Bear 2010.07.26. 23:03:28

Én olvasok ám mindent nagyon rendesen, csak mire a végére érek elfelejtem mire és mit akartam reagálni!
De naon kemények mik történnek veletek. Tényleg nem lehet elképzelni mennyire más világ az ott.
Remélem jól érzed magad nagyon! Nagyon drukkolok, h jól mennyen és továbbra is ilyen vicces legyen a meló, meg nőjön a szabadság, és kimoshassátok még a ruháitokat is.

Geribácsinak üzenem, h rákérdeztem az órájára, de már a németek se a régiek, semmi pontosság. szal talán majd mire hazajön, tudok mondani vmi újat.

Ezer csók nektek és várom a goa-beszámolót!! :)

Zanyád 2010.07.28. 08:53:33

Szia!
Látom unalomra semmi okod, lehetőséged. Nagyon jó lehet mindebben részt venni! Zsófi várok egy telefonszámot, megígérted! Vigyázz magadra! Puszi!
Zanyád, az a jó édes.

csicseri borso 2010.07.28. 15:11:44

várom a Goa sztorit! hajrá Geri!

Sanitize Man 2010.07.31. 11:48:01

hool van mááár Goa?!? olyan izgatottan várom ... :) Geri visszaért rendben? neki küldöm :
www.pastymuncher.co.uk/blog/wp-content/uploads/2008/10/no-dog-shit.gif

:D
süti beállítások módosítása